Belföld

Orbánnak kiszámíthatóbb lett az élete

A kormányfő 20-30 éves távlatban gondolkodik.

A miniszterelnöki munka nagyon fegyelmezett, rendszerszerű. Kiszámíthatóbb az élet, mint ellenzékben. Orbán Viktor a Blikknek azt mondta: szeretett volna két-három hetet eltölteni a kampányolással, de kormányfőként ezt már nem engedheti meg magának. A bulvárlap egy napig követhette a miniszterelnököt, aki három megyét és több várost is meglátogatott.

Korán kel, két órát elemzések, tanulmányok olvasásával tölt. Újságot nem olvas, sajtófigyelőt kap. Amikor rosszakat írnak róla, azokat sincs ideje elolvasni. Hetente egyszer összeszedik neki a gyalázó cikkeket, és ha van egy órája, akkor elolvassa, és ezzel a heti méreganyag be is kerül a szervezetébe – árulta el a miniszterelnök.

A kormányfő beszélt arról is: lehet, hogy most többet van a családjával, mint korábban. A felesége szokta a gyerekeket iskolába vinni, de ha teheti, ő is besegít. Hetente háromszor szokott edzeni, de erre egyre kevesebb ideje van, pedig a fizikai állóképességet nagyon fontosnak tartja. Arra a kérdésre, hány év kormányfői évet tervez, azt válaszolta: most négy évet lát előre, aztán lesz egy nagy választás, de ami az országot illeti, ott 20-30 éves távlatban gondolkodik. Orbán Viktor szerint az új adórendszerrel mindenki jobban fog járni. Az eddigi azokat büntette, akik sokat dolgoztak, és gyermeket vállaltak.

Orbán Viktor egyébként úgy érzi, egy húron pendül velük az ország.

Ajánlott link:

Orbán: Mindenki jól jár az új adóval (Blikk)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik