Belföld

Medián: a fővárosiaknak csak a harmada szavazna

A közvélemény-kutató intézet szerint kimondottan alacsony szavazói részvétel várható a vasárnapi önkormányzati választásokon.

A közvélemény-kutató intézet közleményében a legutóbbi budapesti felmérésére hivatkozva kiemelte, hogy rendkívül kis szavazói aktivitás mérhető a fővárosiak körében még néhány nappal az önkormányzati választások előtt is.

A felmérés készítőinek tájékoztatása szerint szeptember elején a válaszadók 46 százaléka, a választás hetében azonban már csak 35 százaléka mondta azt, hogy biztosan elmegy szavazni. Hozzátették, hogy az aktivitás a kormánypárti szavazók körében a legerősebb, a Fidesz-KDNP biztos szavazóinak 62 százaléka, míg az MSZP és a Jobbik híveinek csak valamivel több mint a fele gondolta biztosnak a részvételét.

A Medián szerint a kormányoldal több mint kétszer akkora szavazótábort tudhat maga mögött a fővárosban, mint a szocialisták. A biztosan szavazók 57 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP listájára, míg az MSZP-re 25 százalékuk. Az intézet szerint szűk kormánypárti többség jön létre a budapesti közgyűlésben.

A kutatók arra számítanak, hogy Tarlós Istvánra az összes válaszadó mintegy harmada, a biztos szavazóknak pedig több mint hattizede szavazna, köztük az MSZP és az LMP szavazóinak néhány százaléka is. Megjegyezték: a válaszadók 71 százaléka a Fidesz jelöltjének győzelmére számít, az MSZP szavazótáborának fele azonban Horváth Csaba győzelmét valószínűsíti.

A Medián szeptember 28-án, kedden készítette kutatását a főváros felnőtt népességét reprezentáló 500 ember telefonos megkérdezésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik