Belföld

Jobbik-hirdetés: a rádió nem fogadja el az OVB határozatát

Az MR a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, miután a választási bizottság szerint le kellene adniuk a "cigánybűnözés" kifejezést használó reklámot. Ugyanígy tesz az MTV is.

Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Magyar Rádió a Legfelsőbb Bírósághoz az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői határozatával szemben, amely jogsértőnek minősítette a Jobbik kampányhirdetése sugárzásának megtagadását – közölte az MTI-vel kedden Borbély-Urquhart Julianna, a közszolgálati rádió kommunikációs vezetője.

A Jobbik “cigánybűnözést” is említő politikai kampányhirdetésének közlését a Magyar Televízióhoz hasonlóan a Magyar Rádió (MR) is megtagadta arra hivatkozva, hogy az – álláspontjuk szerint – személyhez fűződő jogokat sért, és egy államalkotó kisebbség jogait, emberi méltóságát sértve alkalmas lehet az adott kisebbség elleni gyűlöletkeltésre.

Az OVB azonban hétfőn úgy ítélte meg, hogy a hirdetés nem lépte túl a véleménynyilvánítás alkotmányos határát, a hirdetés tartalma nem sért olyan alkotmányos alapjogot, és nem valósít meg olyan törvény által büntetni rendelt tényállást, amely alapján az MR illetve az MTV a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozva megtagadhatta volna annak közlését.

Az OVB szerint a közmédiumok a hirdetés visszautasításával megsértették a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét.

Délután Kert Attila, az MTV kommunikációs vezetője is közölte, a Legfelsőbb Bírósághoz fordulnak az OVB döntésével kapcsolatban.

A határozat ellen szerdán 16 óráig lehet jogorvoslattal élni a Legfelsőbb Bíróságon, amelynek további két napja van arra, hogy döntsön a kérdésben. Amennyiben tehát a közszolgálati médiumok még kedden 16 óráig benyújtják jogorvoslati kérelmüket, úgy legkésőbb csütörtökön jogerős döntés születhet a Jobbik kampányhirdetése ügyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik