Belföld

Elégtételt kapott a tragikus tűzijáték bűnbakja

Nyitrai Bélát 2006-ban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) ügyeleteseként marasztalták el.

Mint ismert, a 2006. augusztus 20-i tűzijáték idején hirtelen vihar csapott le a fővárosra, az erről szóló figyelmeztetés azonban nem jutott el az emberekhez, ezért az akkori sajtóhírekben többször bírálták többek között az OKF ügyeletesét, illetve a meteorológiai szolgálatot is. A viharban több száz ember sérült meg, két ember a Dunába fulladt, két másikat egy kidőlt fa ölt meg, egy idősebb asszony pedig menekülés közben kapott szívrohamot. Az OKF három nappal a vihar után egy vizsgálat eredményeképpen elmarasztalta az augusztus 20-i vezető ügyeletest.

Nyitrai Béla, aki akkor ezt a feladatot ellátta, az elmúlt napokban erkölcsi és anyagi elégtételt is kapott, miután egy újabb vizsgálat megállapította, hogy semmilyen felelősség nem terheli őt. A nyugállományú tűzoltó alezredes közleményében azt írja: “A 2006. augusztus 20-i súlyos tömegszerencsétlenséggel járó tűzijáték miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezető ügyeleteseként a magyar sajtóban igaztalanul érte sérelem személyemet, szakmai reputációmat.”

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az elmúlt időszakban felülvizsgálta a 2006. augusztus 20-i tűzijáték eseményeivel kapcsolatos ügyiratokat. Nyitrai Béla szerint megállapították, hogy a súlyos tömegszerencsétlenséggel járó tűzijátékkal kapcsolatban semmilyen személyes felelősség nem terheli őt, és a korábbi vezetői nyilatkozatokkal és sajtóbeli megnyilvánulásokkal igazságtalanul érte sérelem a személyét.

“Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megkövetett, semmissé tette a 2006. augusztus 23. napján kelt üggyel kapcsolatos hátrányos szolgálati minősítésemet és egyúttal erkölcsi és anyagi elégtételt szolgáltatott” – közölte nyilatkozatában a nyugállományú alezredes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik