Belföld

Demeter: Gyurcsány is kapott jelentéseket a hackertől

Az iratok tartalma sajnos nem ismert - közölte a fideszes politikus.

A Szilvásy György volt titokminiszter által felkarolt, a Nemzetbiztonsági Hivatalnak dolgozó hacker által törvénytelenül megszerzett információkat megkapta Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is – írja a Magyar Hírlap Demeter Ervinre hivatkozva. A lapnak a fideszes politikus azt mondta: “arról van írásos dokumentum, hogy a hacker összeállított valamilyen anyagot, amelyet egy MSZP-s politikuson keresztül eljuttatott Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek”.

A hacker a parlament információs rendszerébe behatolva hozzájutott például politikai napilapok szerkesztőinek vagy kormányhivatalok munkatársainak a levelezéséhez, és számos magánjellegű adathoz – tette hozzá. Arra a kérdésre, hogy a hacker – akiről pontosan tudják, hogy kicsoda – , mennyi pénzt kapott az NBH-tól, Demeter Ervin azt mondta: még kérdés, hogy ez mennyire képez államtitkot, mindenesetre milliós számról van szó, és “nem egy számjegyű milliókról”.

A polgári titkosszolgálatok elmúlt nyolcévi működésében tapasztalható anomáliák feltárására alakult albizottság elnöke közölte, hogy a testület munkatervében szerepel még a titkos információgyűjtés eszközeinek és a titkos műveleti pénzek felhasználásának ellenőrzése. Mint mondta: nemcsak az említett hackert, hanem például az MDF-nek politikai tanácsokat adó céget is ebből a pénzből finanszírozták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik