Belföld

Egyre tisztábban lát Demeter Ervin

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ellenőrzési albizottsága a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját hallgatta meg.

Mivel az ülésen elhangzottak államtitkot képeznek, a résztvevők nem adhattak tájékoztatást a részletekről. Demeter Ervin, a testület fideszes elnöke elmondta, egyre nyilvánvalóbb, hogy mi volt a titkosszolgálat szerepe az elmúlt nyolc évben – számol be róla az Inforádió. “Megerősödött a gyanúm, hogy pártpolitikai célokra használták a titkosszolgálatokat. Olyannyira, hogy Szilvásy Györgynek a hacker személyének mozgatásában sokkal nagyobb volt a szerepe, mint azt korábban gondolhattuk” – mondta a politikus.

Galambos Lajos – aki 2004-2007 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója azt mondta, a szervezet irányítása alatt jogszerűen működött, pártpolitikai megkeresésben nem vett részt.

Nem világos az sem, hogy az ülésen mi volt a téma: Demeter szerint az UD Zrt. ügyével kapcsolatban kérdezték Galambost, aki viszont azt mondta, nem erről az ügyről beszéltek. A fideszes politikus ezt úgy oldotta fel, hogy szerinte nincs is UD-ügy, csak Szilvásy György egykori titokminiszter próbál egymástól független műveleteket összemosni.

Laborc Sándor, a hivatal későbbi főigazgatója már másodszor nem jelent meg az ülésen: úgy véli, Demeter Ervin részvétele aggályos az ellenőrzési munkában. Az albizottság elnöke jelezte, harmadszorra már nem hívják meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik