Belföld

Gyurcsány megdicsérte Orbánt

A gázfüggés kockázatosan magas, "csökkentése valóban nemzetbiztonsági érdek".

A volt kormányfő tegnap még azt állította, az adósságtörlesztés ügyében Orbán hazudott vagy nem érti a dolgát, ma viszont a bakui látogatás ügyében megvédi politikai riválisát. Gyurcsány Ferenc legújabb blogbejegyzésében azt írja, a kormányfő ezzel növelni próbálta az ország szuverenitását, csökkenteni gázfüggőségét.

A szocialista politikus emlékeztet rá, hogy ő is ezt próbálta, és akkor – ellenzékben – “a Fidesz nem látta a fától az erdőt (a Nabuccótól ezen összetett probléma egészét), és kígyót-békát kiabált” rá. Szerinte “jól tette Orbán, hogy elment Bakuba, és kár arra szót vesztegetni, hogy bérelt géppel ment. Ha ez volt a legértelmesebb és leghatékonyabb módja az út megszervezésének, akkor így kellett megszervezni”.

Gyurcsány szerint “felelős ellenzéknek kell lenni. Akkor is, ha a Fidesz nem az volt”. A volt kormányfő szerint a szocialistáknak nem szabad olyan “pitiánereknek lenniük, mint amilyenek ők voltak”, mert az “sokba került az országnak”.

Ajánlott link:

Gáz van babám (galamus.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik