A parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn egyetlen ellenzéki indítványt sem vett tárgysorozatba – írja az [origo].
A Fidesz mellett az MSZP képviselői sem támogatták Balczó Zoltán és Dúró Dóra jobbikos képviselők javaslatát, amely megszüntette volna a képviselők helyettesítésének lehetőségét. A gyakorlat szerint a bizottsági ülésekről távol maradó képviselők párttársukra ruházzák mandátumukat. Balczó szerint alkotmányellenes, hogy fennáll ez a lehetőség.
A jobbikos Hegedűs Lorántné bevezetett volna egy új bűntettet, a “jogszabály kihirdetésének jogellenes akadályozását”, annak megakadályozására, hogy az elfogadás és a kihirdetés között valakik megváltoztassák a jogszabályok pontos szövegét. A Jobbik mellett az LMP képviselői támogatták tárgysorozatba vételét a javaslatnak, a kormány nevében beszélő Répássy Róbert államtitkár viszont pongyolának nevezte.
Molnár Zsolt szocialista képviselő a kopogtatócédulákra vonatkozó rendelkezések módosítását javasolta: elképzelése szerint az ajánlószelvényekre rá kellene nyomtatni az állampolgárok személyes adatait, így csak a jelöltek nevét kellene beírni, illetve aláírni. A javaslatot a három ellenzéki párt támogatta, de a kormánypárti többség nem. Répássy szerint egyfajta biztonsági kellék, hogy az összes adatot a választópolgárnak kell kitölteni.
Pörzse Sándor a címerrel kiegészített zászlót tette volna hivatalos állami jelképpé, a jobbikos képviselő javaslatát azonban csak saját párttársai támogatták. Nem vették tárgysorozatba a Jobbiknak azt a javaslatát sem, amely összeférhetetlenné tette volna a polgármesteri és a parlamenti képviselői állásokat. Az elutasítás okaként az hangzott el, hogy majd a választójogi reform során tárgyalnak az összeférhetetlenségről is.
AJÁNLOTT LINK:
Már a bizottságban lesöpörték az ellenzéki ötleteket a kormánypártok ([origo])