Belföld

Politikai boszorkányüldözést emlegetnek Zagyváék

A jobbikos képviselő biztos abban, hogy az eljárást megszüntetik majd.

Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöke szerint politikai megrendelésre indítottak Zagyva György Gyula ellen eljárást a Magyar Szigeten történtek miatt. A jobbikos képviselő azt mondta, nem fenyegette meg a Hetek című lap munkatársait.

Személyi szabadság megsértése miatt a Váci Városi Ügyészség nyomozást rendelt el a verőcei Magyar Szigeten történtek miatt. Amennyiben az ügyben olyan személy érintettsége merül fel, akinek az esetében a rendőrség nem jogosult nyomozni, az eljárást átadják az illetékes főügyészségnek.

Toroczkai László viccnek nevezte, hogy az eljárás ismeretlen tettes ellen indult, és úgy fogalmazott, hogy a “politikai boszorkányüldözés” részének tekintik, ami a sajtóban zajlott ellenük. Véleménye szerint feltehetően a lejáratásuk a cél.

Zagyva György Gyula hangsúlyozta, mindig is tagadta, hogy fenyegette volna a két érintett újságírót. Szavai szerint nem igaz, hogy miközben ő interjút adott az újságíróknak, a terem ajtaja be lett volna zárva, hiszen a cikkből is kiderült, hogy ott ki-be jártak az emberek.

Közölte, hogy biztos abban, az eljárást megszüntetik majd, és azt követően viszonváddal él majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik