Belföld

Lőtt, és csak annyit mondott: jaj

A romák elleni támadásról nyilatkozott az egyik elkövető, Cs. István.

A magát Csontrablónak nevező, korábban katonaként Koszovóban is szolgáló férfi a TV2 hírműsorának adott interjúban közölte: jelentett a Katonai Biztonsági Hivatalnak leszerelése után. Hogy kikről, nem részletezte. A Tények információi szerint a debreceni futballszurkolókról és a tévészékház ostromának résztvevőiről kérdezhették.

Az interjúból ugyanakkor kiderül, hogy Cs. István kapcsolattartója a tiszalöki romagyilkosságról is kérdezte a férfit, ő azonban nem árulta el, hogy részt vett benne. A Tényeknek elmondta: amikor társainak beszámolt erről, ők “kilátásba helyezték, hogy likvidálják” a kapcsolattartóját, valamint Cs. Istvánt is megfenyegették: ha feljelenti őket, végeznek a családjával.

A gyilkosságsorozatról szólva kijelentette: eleinte nem tudta, hogy társai mire készülnek.

“Azt mondták nekem, hogy ilyen vadászatjelleggel fogunk menni (…) , részletekbe nem mentünk bele” – mondta Cs. István.

A Tényeknek arról is beszélt, hogy sok mindenre nem emlékszik, az viszont megmaradt benne, ahogyan társai a tiszalöki gyilkosság után elmondták neki, miként végeztek az áldozattal. “Ahogy kilépett az illető az ajtón (…), lőtt, és annyit hallott, annyit mondott az illető, hogy jaj. Ennyit mondott, hogy jaj, és összeesett” – emlékezett.

Cs. István szerint elképzelhetetlen, hogy négyükön kívül senki sem vett részt a cigányok elleni támadásokban.

“Egy ilyen dologhoz biztos, hogy kellenek anyagi támogatók. Szerintem voltak. Illetve vannak olyan emberek, akik nincsenek bent” – mondta.

A négy gyanúsított kilenc helyszínen intézett támadást romák ellen. A támadásokban hatan haltak meg, köztük egy ötéves gyerek.

Exkluzív: interjú a romagyilkosságok egyik gyanúsítottjával – vágatlan TV2 Tények

Ajánlott videó

Olvasói sztorik