Négy fővárosi lista szerepel majd azokon a szavazólapokon, melyeken a budapestiek a Fővárosi Közgyűlés összetételére szavazhatnak október 3-án, az önkormányzati választáson. A Fővárosi Választási Bizottság (FVB) kedd esti ülésén nyilvántartásba vette az MSZP, az LMP és a Jobbik fővárosi listáját is, így a már korábban bejelentett Fidesz-KDNP listával együtt négy jelölőszervezet indulhat a Fővárosi Közgyűlés – főpolgármester nélkül – 33 helyéért.
Az FVB sorsolással döntött arról is, hogy a pártok milyen sorrendben szerepeljenek majd a szavazólapon. Eszerint az első az LMP, a második a Fidesz-KDNP, a harmadik a Jobbik és a negyedik az MSZP lesz.
A pártok nevei alatt az első öt-öt jelölt is szerepel majd a szavazólapon, melynek imprimálása, azaz “képének” elfogadása pénteken kerül az FVB napirendjére.