Mára megérkezhetett az Országos Rendőr-főkapitányságra (ORFK) az a levél, amelyben a Független Rendőr Szakszervezet az Alsóörsön lelőtt főtörzsőrmester hősi halottá nyilvánítását kéri – írja a Népszava. A szakszervezet helyettes főtitkára elmondta, tegnap levélben fordultak az országos rendőrfőkapitányhoz, mert a hősi halottá nyilvánításról elsősorban az ORFK dönt, és amennyiben úgy ítélik meg, továbbítják a Belügyminisztériumhoz, illetve a belügyminiszterhez.
Gamauf Jánost nem sokkal tragédiája után Pintér Sándor belügyminiszter szolgálati halottá nyilvánította; halálának körülményei miatt ugyanis “nem áll fenn a hősi halottá való nyilvánítás, hiszen szolgálat közben, de nem rendőri tevékenysége, vagyis az intézkedés miatt érte a halálos lövés.”
Az elutasítás igazi oka az volt – közölte a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete -, hogy a hírek szerint szerelmi kapcsolat állt fenn a feltételezett gyilkos és a lelőtt rendőr között. Ez azonban nem bizonyult igaznak, ezért kezdeményezettt felülvizsgálatot az FRSZ. A jövő héten esedékes Rendőrségi Érdekegyeztető Tanácsülésen is téma lesz az ügy – írja a Népszava.