Belföld

Hende könnyes szemmel beszélt a meghalt katonáról

Kolozsvári György halálát agysérülés okozta.

Súlyos agysérülések okozták az Afganisztánban megsebesült, kedd reggel elhunyt magyar katona, Kolozsvári György halálát – mondta Grósz Andor, a budapesti Honvéd Kórház megbízott főigazgatója Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és Benkő Tibor vezérkari főnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján, az Afganisztánból hazatért katonák visszafogadó ünnepsége után a tatai laktanyában. A megbízott főigazgató kiemelte: a zászlós mintegy tíz napon át kiemelt ellátást kapott, 24 órás orvosi és ápolási felügyelet alatt állt, a legkorszerűbb eljárásokkal próbálták őt gyógyítani.

Kolozsvári Györgyöt szeptember hetedikei hatállyal posztumusz hadnaggyá léptette elő és hősi halottá nyilvánította a honvédelmi miniszter, a parancsot a visszafogadó ünnepségen hirdették ki.

Hende Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: Kolozsvári György halálával egy négyéves és egy hétéves kislány maradt apa nélkül. Számukra a jogszabályok szerinti támogatáson túl a miniszteri keretből is segítséget nyújt, továbbá megkérte az alakulat parancsnokát, hogy minden hónapban vegye fel a kapcsolatot az elhunyt katona családjával és támogassa őket minden lehetséges módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik