A jogszabály szerint háromhavi fizetés járna Demszky Gábornak, ami a mintegy 700 ezer forintos tiszteletdíjat nézve összesen 2,1 millió forintra jönne ki – írja az Index. A főpolgármester azonban arra számít, hogy a kétmillió feletti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó rá is vonatkozik, ezért a további összegeket jelentő szabadságmegváltási pénzt inkább nem is kéri.
Demszkynek annak ellenére jár nyugdíj is, hogy még nem érte el a nyugdíjkorhatárt. A törvény szerint az a polgármester, akit legalább háromszor egymás után megválasztottak, jogosult az ellátásra. A hírportál a nyugdíj összegét nem tudta meg, az személyes adat, de Demszky szerint nem lesz sok.
Az októberben leköszönő főpolgármester “Budapest-maraton” címmel készül könyvet írni. Az Indexnek további terveiről azt mondta, “egyszerűen nyugdíjas lesz”.