Belföld

Új alapokra kell helyezni az orosz gazdasági kapcsolatokat

A nemzeti fejlesztési miniszter moszkvai tárgyalásai kapcsán a Magyar Nemzetnek nyilatkozott.

Fellegi Tamás úgy fogalmazott: “…az az érzésem, hogy ez mindkét fél igénye”.

A Malév helyzetével kapcsolatos kérdésére a miniszter azt mondta: az orosz féllel olyan megegyezésre törekszenek, amely lehetővé teszi, hogy a Malév magyar nemzeti légitársaság maradjon a jelenlegi, vagy ettől eltérő formában.

A miniszter az interjúban jelezte: “a tárgyalásokon kiderült az is, hogy a magyar-orosz együttműködés egyik súlypontja az energiaszektor”.

A Mol 21 százaléknyi részvényét birtokló Szurgunyeftyegazzal kapcsolatban a miniszter szerint az orosz partner prioritásként kezeli a Szurgut Molban lévő részesedésének rendezését. Hogy a magyar állam visszavásárolja-e a részesedést, arra Fellegi Tamás válasza az volt: “… minden partnerünk – az orosz fél – számára is világossá tesszük, hogy az energiaszektorban, illetve más stratégiai területeken az állam szerepének erősítését látjuk kívánatosnak. A kabinetnek világos vonalvezetése …, hogy a kiemelt – magyarnak tekinthető és magyarországi központtal rendelkező – nagyvállalatokban nem látja szívesen a hazai identitását megkérdőjelező külföldi tulajdon megjelenését.” Így van ez a Mol esetében is.

Az új paksi atomerőmüvi blokkok beruházása is téma volt a tárgyalásokon. A orosz részvétel ügyében “nyomást nem, csak határozott érdeklődést” tapasztalt a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik