Az egyes szúnyogfajok által terjesztett vírus magyarországi és európai jelenléte régóta ismert – közölte Krisztalovics Katalin járványügyi szakorvos. Az MTI azért kérdezte a szakembert, mert Romániában két ember meghalt a vírus miatt, további hét pedig fertőzött.
Magyarországon a vírus miatt eddig senki sem halt meg. Krisztalovics Katalin elmondta, a vírus 2003 óta minden évben megjelenik Magyarországon, és jellemzően ott okoz megbetegedést, ahol tömegesen vannak költöző madarak. A betegséget ugyanis azok a szúnyogok viszik át az emberre, amelyek egyaránt csípik a madarakat és az embereket.
A vírus emberről emberre közvetlenül nem terjed, azt kizárólag egyes szúnyogfajok terjesztik – hangsúlyozta Krisztalovics Katalin. Hozzátette: a nyugat-nílusi vírus által okozott betegségnek nincsenek speciális tünetei, azok megegyeznek az egyéb vírusos megbetegedések tüneteivel.
Általában láz, fejfájás, izomfájdalom jelentkezik a fertőzöttnél. Agyvelő- és agyhártyagyulladást is okozhat. Súlyos tünete azoknál lehet, akiknek gyenge az immunrendszerük. Előfordulhat az is, hogy valaki átesett ugyan a fertőzésen, de “lábon” kihordta a betegséget.
Krisztalovics Katalin elmondta, a betegség vérből kimutatható, lappangási ideje két naptól két hétig terjedhet. Kezelése pedig csak tüneti lehet: enyhébb lefolyású megbetegedésnél a láz csillapítása, sok folyadék bevitele.
Romániában az egészségügyi minisztérium szintén azt mondta, nincs ok pánikra, de felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy mindenképpen forduljanak orvoshoz, ha fejfájás, izomfájdalom, láz vagy hányás jelentkezik náluk. Görögországban már kilencen haltak meg a járványban.
A szúnyogok terjesztik azt a nyugat-nílusi vírusfertőzést, amibe ketten belehaltak Romániában. Egy 75 és egy 79 éves beteg legyengült immunrendszere nem birkózott meg a betegséggel. Még hét embert most is kórházban ápolnak a vírusfertőzéssel, több beteg leleteire pedig még várnak, hogy kiderüljön: a szúnyogok terjesztette betegség fertőzte-e meg őket.
Romániában 1996-ban már volt egy nyugat-nílusi vírus járvány, akkor több mint 500-an betegedtek meg. Itthon az elmúlt 3 évben kilenc megbetegedés fordult elő, de egyik sem volt halálos.
Olaszországban például azon a környéken, ahol több ilyen beteget regisztrálnak, megtiltják a véradást. A nyugat-nílusi vírus ellen egyelőre nincs vakcina, az Egészségügyi Világszervezet szúnyoghálót javasol a csípések ellen.