Belföld

Nemcsak szájkaratézott a Jobbik

A Jobbik választási csalással vádolta az LMP-t, amelyet hangfelvétellel tud bizonyítani. A Lehet Más a Politika részlegesen beismerte a „hibát”, majd manipulált felvételről, később provokációról beszélt. A Jobbik nem húzta az időt, meg is tette a feljelentést.

Történetünk pénteken kezdődött, amikor a Jobbik egy, az interneten elérhető hangfelvételre hivatkozva felszólította az LMP-t, fejezze be a választási törvénysértéseket. A felvételen ugyanis egy állítólagos LMP-s jelölt 600 forintos órabérért keres embereket ajánlószelvények gyűjtésére – a munkát „nem hivatalosan” is el lehet számolni – de 150 forint/darab áron a már meglévő, kitöltetlen cédulákat is megvásárolja. Sőt, még házhoz is megy értük.

Beismertek egy „hibát”

Ha a felvétel valódi, a Jobbiknál jogosan verte ki a biztosítékot: „A kisebb pártokat, civil szervezeteket valóban hátrányosan érintő új választási szabályozás ugyanakkor nem lehet ok arra, hogy súlyos bűncselekményt szervezetten kövessen el valamely politikai erő – fogalmazott pénteki közleményében Dúró Dóra, a párt parlamenti képviselője.

A Lehet Más a Politika pénteken elismerte, hogy egyik jelöltjük hibázott, amikor szabálytalan feltételekkel ajánlott munkát egy ajánlószelvények gyűjtésére jelentkező személynek. A telefonbeszélgetés tanúsága szerint ugyanis az állítólagos LMP-s feketén is hajlandó lett volna pár napra alkalmazni emberünket, aki ellenkező esetben elvesztette volna munkanélküli segélyét.

A párt az MTI-vel közözlte: már elindították az etikai vizsgálatot az általuk megnevezni nem kívánt személy ellen, így a lehető leghamarabb megszülethet a „megfelelő intézkedés”. Az LMP más esetekben mindig munkaszerződés keretében végezteti az ajánlószelvények gyűjtését – tették hozzá.

Manipulált a felvétel?

A Jobbik szombaton bejelentette, hogy a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tesz a rendőrségen ismeretlen tettes ellen. Dúró Dóra szerint az LMP vezetése egy, az interneten pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel után már elismerte, hogy hibáztak, és az ő jelöltjük hallható a felvételen, amint pénzt kínál az ajánlószelvényekért.

Az LMP természetesen még aznap reagált: „A kuruc.info szélsőjobboldali portál és a Jobbik vádjaival ellentétben az LMP semelyik tagja sem kínált egyetlen állampolgárnak sem pénzt azért, hogy a pártnak adja az ajánlószelvényét”. Az viszont jogszerű, ha egy párt vagy jelölő szervezet fizetett aktivistákat is alkalmaz az ajánlócédulák gyűjtése során. Így tett az LMP-is – áll szombati közleményükben.

A hangfelvételről ugyanakkor már azt állították: „manipulatív módon” megvágták. „Az LMP aktivistája annyiban hibázott, hogy nem zárta ki világosan a feketén való foglakoztatás lehetőségét”. A dokumentum ismét megerősíti, hogy a párt etikai bizottsága már vizsgálja az ügyet, és állnak minden egyéb vizsgálat elébe. „Nincs semmi takargatnivalónk!” – írják.

Szánalmas magyarázkodás vs. provokáció

A Jobbik, amely szerint az LMP „szánalmas magyarázatokkal áll elő az ügyben, hétfőn hivatalosan is megtette a feljelentést a rendőrségen. Dúró Dóra szerint az LMP pénteken elismerte egyik képviselőjelöltjük hibáját, aki ellen – akkori elmondásuk szerint – etikai vizsgálatot is indítottak. A felvételen hallható LMP-tag két nappal később ugyanakkor már ezzel ellentétben „szerkesztett és manipulált” anyagnak nevezte a felvételt – emlékeztetett.

A válasszal nem maradt adós az LMP, Csiba Katalin választmányi szóvivő hétfőn közölte: „A napokban a sajtóban megjelent hangfelvétel kapcsán az LMP az ilyen ügyek tisztázására elfogadott fegyelmi eljárásrendjét folytatja le, melynek eredményétől függően meg fogja tenni a szükséges lépéseket, és választ fog adni a történtekre”. Az érintett tag egyébként nem képviselőjelölt – folytatódik a sajtóközlemény – és az eljárás végéig megilleti az ártatlanság vélelme.

A folytatásban az LMP ellentámadásba ment át: „ezen a napon több párttársunk kapott törvénytelenségre bujtó telefont, így joggal merül fel a gyanú, hogy szándékos provokációról és azon telefonhívás manipulálásáról van szó, amelyben kompromittáló módon utólag összevágható mondatok hangoztak el” – olvasható a dokumentumban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik