Osztolykán Ágnes LMP-s képviselő szerint kirekesztő szándékú nyilatkozatként minősíthető Balog Zoltánnak, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárának tegnapi, a roma integrációval kapcsolatos nyilatkozata.
Balog Zoltán szerdán bírálta a romák integrációjának eddigi gyakorlatát. Úgy vélte, minél több olyan egyházi iskolára lenne szükség, ahol többségében cigány gyerekek tanulnak. Mindez előkészítés lenne az integrációra.
Osztolykán Ágnest – az LMP képviselőjeként és romaként is – meglepték az államtitkár kijelentései, mivel a korábbi szakmai beszélgetések során nem ez volt az irányvonal.
Mint mondta, úgy tudja, az államtitkár azokra a helyekre gondolt, ahol nem megoldható az integráció, mivel jóval magasabb számban élnek roma gyerekek. Az LMP is egyetért azzal, hogy ezeken a területeken az egyház segítséget nyújtson, de csak a középfokú oktatás szintjén – jegyezte meg.
Az LMP egyébként már régóta azt vallja: az iskola mindenki iskolája, és nem a szegregációt kell erősíteni, nem látszatintézkedéseket kell tenni, hanem valós integrációs folyamatokat kell elindítani – tette hozzá.
Osztolykán Ágnes kiemelte, az, hogy munkanélküli emberek nemzedékeit neveljék fel a cigány iskolák, nem kifizetődő, az viszont annál inkább, ha egy roma gyerek integrálva ugyanolyan részese tud lenni a magyar társadalomnak, mint egy nem roma.