Belföld

Ellenfülke-forradalmi és Kaszinótojás Fesztivál a Gödörnél

Újabb szakaszához érkezik az Orbán-bullák kifüggesztése elleni tiltakozás.

Budapesten, az Erzsébet téri gödörnél rendezik meg az „Ellenfülke-forradalmi és Kaszinótojás Fesztivált”, ahova a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának (Nenyi) kifüggesztése ellen tiltakozókat várnak.

A rendezvény egyik fővédnöke a „Tiltakozunk az Orbán-bulla és annak kötelező kifüggesztése ellen” nevű facebook-csoport, amelyet már több mint 3500-an támogatnak.

A Nenyi-t Orbán-bullának átkeresztelő ügyvéd, Dániel Péter szerint a rendezvény egyik fő üzenete, hogy „Jobb ma egy kaszinótojás, mint holnap egy kordonbontás !”

“Hullanak a bullák, mint ősszel a falevelek…a demokrácia erős, tiszta és megállíthatatlan szellője a végzetük…” – folytatja a 168 órának elküldött közleményében Dániel Péter, aki elsőként mázolt kaszinótojást a nyilatkozatra.

Az ügyvéd bejelentette: követői az Orbán-bullákat kidíszítő két bátor demokrata megkapta a NEMZETI KASZINÓTOJÁS DÍJAT, mely a jelenlegi közállapotokat, a kormányzati politikát és hatalomgyakorlásukat is figyelembe véve, “a legmagasabb kitüntetés hazánkban.”

A két bátor, józan és értelmes demokrata védelmét szívességi alapon, ingyen vállalja és fel is szeretné jelenteni saját magát e két további ügyben is, mint pszichikai bűnsegéd és felbujtó – tette hozzá az ügyvéd.

Ajánlott link:

Durva tréfa: mindenki Orbánon röhög (168óraonline)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik