Belföld

Kilépett a pártból az MSZP volt debreceni alelnöke

A politikust a helyi közéletben sokan "debreceni Gyurcsány"-nak nevezik.

Kilépett az MSZP-ből Varga Zoltán, a párt korábbi debreceni alelnöke és önkormányzati képviselője.

Varga Zoltán július elején már felfüggesztette MSZP-tagságát és kilépett a debreceni önkormányzat szocialista frakciójából. Lépését akkor egyebek mellett azzal indokolta: “az MSZP helyi szervezetének irányítása politikai oligarchiák és gátlástalan mutyibrigádok kezében az elmúlt időszakban kontrollálhatatlan túlhatalom kialakulásához vezetett”.

“Nem kívánom csendben és tehetetlenül nézni, ahogy – meglátásom szerint – helyi szervezetünk vezetői egzisztenciális-anyagi-politikai kapcsolatot keresnek és építenek a Fidesszel” – mondta a politikus, akit a helyi közéletben sokan “debreceni Gyurcsány”-nak neveznek, s az elmúlt ciklusban a legerőteljesebben bírálta Kósa Lajos (Fidesz) polgármestert és a fideszes debreceni városvezetést.

Varga Zoltán meglátása szerint a helyi szervezet “a kialakult klientúrák foglya, ahol a cinikus – és látszólagos – kétharmados többség birtokában mindennaposak a leszámolások, napi vezetői gyakorlat a belső ellenzék, a másként gondolkodók, pontosabban, a valahogy gondolkodni merők pellengérre állítása, üldözése”. (Zsiros Zsoltot, akinek kihívója Varga Zoltán volt, kétharmados többséggel választották meg a közelmúltban az MSZP debreceni szervezetének elnökévé. Időközben Zsirost megyei pártelnökké választották, a debreceni szervezetet pedig Szathmári Károly, a városi küldöttgyűlés korábbi elnöke irányítja.)

Varga Zoltán keddi közleménye szerint “Debrecen polgárainak józanul gondolkodó csendes többségét cserbenhagyták a tradicionális nagypártok (…), ennek okán a 2010-es önkormányzati választásokon demokratikus, emberi értékrendet képviselő, és azok szerint is szerveződő civil egyesület jelöltjeként kívánok indulni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik