Belföld

Veszélybe kerülhet Miskolcon a kórházi ellátás

A működtető Misek Kft. ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek.

A miskolci Fidesz-frakció vezetője szerint veszélyezteti a helyi Semmelweis Kórház és a Diósgyőri Kórház működését, hogy felszámolási eljárást kezdeményezett az ezeket üzemeltető gazdasági társaság ellen a város egyik MSZP-s képviselőjéhez köthető cég.

Szinay Attila közölte: a két miskolci kórházat működtető Misek Kft. ellen felszámolási kérelmet nyújtott be az X-Centrum Kft., amelyben az önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holdingnak minősített többsége volt, de közben egy olyan céghez került, amelynek egyik tulajdonosa Bernáth Attila, az MSZP miskolci választmányi elnöke.

A Miskolc Holding üzletrészének eladásáról a városi közgyűlés nem tudott, így ahhoz nem is járult hozzá – közölte a fideszes politikus. Szinay Attila elmondta: az X-Centrum Kft. most azért nyújtott be felszámolási kérelmet, mert a kórházakat működtető kft. 782 ezer forint késedelmi kamattal tartozik neki.

Néhány napja a MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. igazgatója a közrádiónak azt mondta, hogy egymilliárd 151 millió forint a közösen működtetett diósgyőri és miskolci városi kórház adóssága.

Elsősorban a rendszeres, folyamatos beszállítóknak, tartoznak. A kórház havonta 60 millió forinttal kénytelen többet költeni a betegek ellátására, mint amennyi pénzt az egészségbiztosítótól kap. Kovács Zoltán szerint ebből adódik a kintlevőség nagyobb része.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik