Belföld

Az MDF felfüggesztette két helyi szervezetének működését

Mindkét településen együttműködést kötöttek baloldali pártokkal.

Felfüggesztette az MDF a kőbányai és a nagykanizsai helyi szervezetének működését, miután mindkét településen együttműködést kötöttek baloldali pártokkal az önkormányzati választásokra. Az MDF hétfői közleménye szerint bár tiszteletben tartja a párt a helyi szervezetek lokális érdekeit, ezek nem írhatják felül a párt alapvető politikai irányvonalát. Makay Zsolt MDF-elnök közleményében úgy fogalmaz: az új vezetés arra kapott felhatalmazást a küldöttektől, hogy “egy valódi jobbközép” pártot építsen. “Ezen irányvonal mentén képzeljük el a helyi együttműködéseket is” – írta Makay Zsolt.

Horváth István Attila, a párt elnökhelyettese múlt pénteken közölte, hogy vizsgálatot indít a Magyar Demokrata Fórum elnöksége, mert nem tudott arról, hogy a párt helyi szervezete Nagykanizsán választási együttműködést kötött baloldali pártokkal.

A zalai városban egy nappal korábban jelentették be, hogy a tizenkét választókörzetben hét jelöltet az MSZP, hármat az MSZDP, kettőt az MDF jelöl, de mindannyian a három párt közös támogatottjaként szerepelnek majd az őszi önkormányzati választásokon. Polgármesternek Károlyi Attila ügyvédet, MSZP-s önkormányzati képviselőt jelölik.

Budapest X. kerületében egy szintén múlt pénteki bejelentés szerint Élő Norbert, az MSZP kőbányai szervezetének elnöke a szocialisták és az MDF közös polgármesterjelöltje.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik