Nincs előterjesztés, és októberig nem is kerül a BKV vezető testületei elé semmiféle döntési javaslat a meglévő telephelyek, garázsok eladásáról – mondta el a Magyar Nemzetnek Bolla Tibor, a közlekedési cég gazdasági vezérigazgató-helyettese. – A Népszava tegnapi számában megjelent, az esetleges privatizációt számba vevő belső szakértői anyag még korábban készült, ilyen elemzések ugyanakkor folyamatosan készülnek. Kötelességünk rendszeresen vizsgálni, hogy hol, milyen költségmegtakarítást érhetünk el. Egy jövőbeni értékesítés nem elképzelhetetlen, azonban a BKV Zrt. tulajdonában álló értékes ingatlanok, létesítmények a jövőben akár ki is kerülhetnek a társaság törzsvagyonából – hangsúlyozta Bolla Tibor.
- 23:16 „Tudom, hogy jó a bal lábam. Miért ne lőnék?” – kérdezte a Bundesliga-játékos, miután bombagólt lőtt
- 21:53 Beállt a magyar támadó, három perc múlva győztes gólt szerzett
- 21:34 Lannert Judit szerint az előző kormány kérdőívében is szerepelt a kérdés, ami alapján a „genderszemlélet” terjesztésével vádolja Rétvári Bence
- 21:08 Már korábban is elköszönhetett volna, de így is bálványként lép le: Cristiano Ronaldo leveszi a portugál mezt
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 20:56 Trump lecserélte kabinetfőnökét a választási vereség után
- 20:38 A nap legfontosabb hírei – 2026. november 6.
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 19:45 Felgyülemlett feszültség – Hamiltonék leültek átbeszélni a ferraris belharcot
- 19:43 Donald Trump nemzeti emlékhellyé nyilvánította az Ovális Irodát
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 19:24 Karácsony: Óriási fejlesztési dömping indul Budapesten
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 18:33 Közel 400 millió eurónyi EBB-forrás érkezik Magyarországra
- 19:36 Kirúgták az Operaház főigazgató-helyettesét
- 13:55 Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
- 15:09 „A bérlakásokban migránsok, az Airbnb-ben turisták, mi meg sehol” – válságcunami söpörheti el a baloldali spanyol kormányt
- 20:27 Zidane olyat húzott a kerethirdetésnél, amire 1973 óta nem volt példa a francia fociban
- 20:07 Százmilliók a Fradinak, milliárdok kommunikációra a HungaroControlnál
- 12:57 Udvaros Dorottya: Kavarog bennem, hogy mit jelent egyáltalán az, hogy én megbocsátok az anyámnak
- 18:55 Az Alkotmánybírósághoz fordul az OTP több másik bankkal együtt a kamatstop miatt
- 09:01 Németh Balázs vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnessel szemben
- 21:07 „Én nem leszek olyan, mint anyám” – miért kezdünk el mégis úgy viselkedni, mint a szüleink?
- 15:27 A Tisza nem vesz részt a nemzetbiztonsági bizottság ülésén, Magyar Péter bohóckodásnak tartja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
