Belföld

Fidesz: MSZP-s zsarolhatta a Vértes Volánt

Megzsarolhatta a Vértes Volánt az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnöke.

A Fidesz szerint a megyei alelnök arra kérte a vállalatot, hogy Komárom ipari parkjában egy járatot adjon át az általa megnevezett vállalkozónak, ezért a Fidesz komáromi képviselői ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek – jelentette ki a párt helyi frakcióvezetője szombati sajtótájékoztatóján.

“Konczer Erik a Komáromi Ipari Park Szolgáltató Kft. ügyvezetőjeként februárban találkozott a Vértes Volán forgalmi igazgatójával, és arra kérte, hogy a vállalat 11 járatából adjanak át egyet az Alfabusz Reisennek. Közölte, ha ennek nem tesznek eleget, a Volán szerződését a vonalra felmondják. A járat értéke hozzávetőlegesen kilencmillió forint” – mondta el Kreft-Horváth Loránd frakcióvezető.

Konczer Erik elmondta, egy sajtópert első fokon már megnyert az ügyben, mert a Fidesz helyi lapjában először azt híresztelték, hogy ő a helyi tömegközlekedésben lobbizott az Alfabusz érdekében. Konczer emlékeztetett rá, márciusban a képviselő-testület előtt azt kérte, ha bárki számon kérne rajta valamit, az álljon fel és mondja el, de akkor nem érkezett észrevétel.

“Megkezdődött a kampány, és úgy látszik, a Fidesz nemcsak győzni szeretne, de ellenfelei megélhetését is tönkre akarja tenni. Soha semmilyen bűncselekményt nem követtem el” – jelentette ki az ügyvezető, aki MSZP-s politikusként indul a választásokon.

“A fentiek alapján a Fidesz komáromi képviselőcsoportjának tagjai ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek zsarolás vagy más megvalósult bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt” – közölte a Fidesz komáromi frakcióvezetője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik