Belföld

Újabb feladat Pintér Sándor volt cégének

A Magyar Villamos Művek ingatlanjait is a Civil Biztonsági Szolgálat védheti.

Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. után újabb, szintén az állam tulajdonolta cég őrzését nyerte el a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. (CBSZ) – értesült a HVG.hu. A hírportál szerint a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) vezérkarának lecserélésével együtt, augusztus 1-jétől Pintér Sándor belügyminiszter volt vagyonvédelmi vállalkozására bízták a társaság székházának és egyéb ingatlanjainak az őrzés-védelmét.

A hírt az MVM kommunikációs részlegén megerősítették. Közlésük szerint júliusban – három cég közül – zárt, meghívásos pályázaton választották ki a legfelkészültebbnek és a legolcsóbbnak bizonyuló társaságot. Azt, hogy a biztonsági feladatokért mennyit számlázhat majd a CBSZ, nem árulták el a HVG.hu-nak. Csak annyit közöltek, hogy alvállalkozói láncolatot nem alkalmazhat.

A hírportál értesülései szerint korábban a tevékenység ellátására – mivel annak értéke meghaladja az ötmillió forintot – közbeszerzési pályázat keretében választották ki az In-Kal Securityt. Most azonban elégnek bizonyult a zárt tendereztetés. Az is kérdéses, hogy a munka elvégzéséhez elegendő embere van-e a CBSZ-nek – írják. A HVG.hu úgy tudja, szeptember 1-jétől a Szerencsejáték Zrt.-nél is megvetheti a lábát a CBSZ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik