Belföld

Schiffer 2012-re kormányképessé tenné az LMP-t

Az LMP vezetője fontosnak tartja, hogy semmiféle taktikai megfontolásból ne engedjenek alapvető céljaikból.

Schiffer Andrásnak, az LMP frakcióvezetőjének az a célja, hogy a ciklus félidejére kormányképes erő legyen a pártja. A politikus a Figyelőnetnek adott interjúban elmondta: arra készülnek, hogy “adott esetben” 2014-ben leváltják a Fidesz-kormányt. Schiffer András azonban a kabinet leváltásánál is fontosabbnak nevezte, hogy az LMP semmiféle taktikai megfontolásból ne engedjen alapvető céljaiból, elveiből és értékeiből.

“Ha a kormányképes alternatívának az az ára, hogy nekünk hirtelen a fosszilisenergia-lobbit kellene támogatnunk, ha az lenne a nyerő, hogy a benzinárak radikális csökkentését hirdetjük, akkor inkább maradjunk kis párt” – mondta, hozzáfűzve, hisz benne, hogy “tisztességesen politizálva is van esély arra, hogy négy éven belül legalábbis a Fidesszel azonos súlyú lehet az LMP”.

A frakcióvezető az interjúban arról is beszélt, hogy a pártja által képviselt ökopolitika “ellenfele a technokrata és a többfajta hangszerelésben létező populista politika”, Orbán Viktor pedig “sikeresen egyesíti magában mindkettőt”.

Schiffer András a Lehet Más a Politika szimbolikus ügyekben képviselt álláspontjáról kijelentette: szerinte létezhet olyan párt, amely tisztességesen és nyíltan beszél Trianonról, elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ugyanakkor “fellép a jogkorlátozó három csapás törvény és egyáltalán a szegényellenes politikával szemben”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik