Belföld

Lelőtte magát a rendőrgyilkos

A külföldi rendszámú autóban több lőfegyvert találtak, köztük olyat, amely számításba jöhet a bűncselekmény elkövetésének eszközeként.

Elszállították azt a személygépkocsit Alsóörs határából, amely mellett egy holttestet találtak a rendőrök szerda délben.

A helyszíni szemle alapján önkezével vetett véget életének az az ismeretlen férfi, akit délután egy elhagyott autó mellett találtak a rendőrök. A külföldi rendszámú autóban több lőfegyver is volt, köztük olyan, amely számításba jöhet az alsóörsi bűncselekmény elkövetésének eszközeként – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szerda este.

A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint a kutatással párhuzamosan folyó helyszíni szemlén egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem a meggyilkolt rendőr által ellenőrzött gépjárműből lőttek a főtörzsőrmesterre. A két eset közötti összefüggést – igazságügyi szakértők bevonásával – jelenleg is vizsgálják a nyomozók, a további eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja – tették hozzá.

A sötét színű gépjárművet a gyilkosságok helyszínétől néhány kilométerre találták meg állampolgári bejelentés alapján.

A Veszprémi Napló internetes oldalának információi szerint az autón svájci rendszámtábla volt, az agyonlőtt férfi pedig golyóálló mellényt és fekete csuklyát viselt.

A Független Hírügynökség úgy tudja, a rendőrök nem kutatnak tovább elkövetők után, és körözést sem adnak ki, ebből az következik, hogy verziójuk szerint a támadó a lövöldözés után öngyilkos lett. A rendőrség nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a lövöldöző és a meghalt rendőr ismerték-e egymást. Úgy tudni azonban, a nyomozók vizsgálják, hogy szerelemféltés vagy más magánéleti probléma állhatott-e a gyilkosság hátterében.


Gólyózápor az autóra

A helyszínen lévő rokonok és barátok beszámolója alapján az Alsóörsön halálos lövést kapó főiskolás fiú apja azt mondta: golyózápor zúdult arra az autóra, amelyben a fia is ült. Németh István otthonukban, a Zala megyei Alibánfán, könnyekkel küszködve elmondta: dolgozott, amikor hajnalban fiának barátai – akikkel együtt nyaralt Balatonudvardiban – felhívták a tragédia hírével. Azonnal a helyszínre ment, de a rendőrök őt sem engedték közel, hivatalos tájékoztatást pedig délutánig sem kapott a történtekről.

Hozzátette, hogy időközben hazaérkeztek Zalába annak a rokoni, baráti társaságnak a tagjai, amellyel együtt volt a fia a Balatonnál. Tőlük úgy értesült, hogy miután hajnalban egy szórakozóhelyről távoztak, két helyen is megállították őket a rendőrök rutinellenőrzésre.

Amikor Alsóörsre értek, az autót vezető fiatal kiszállt a kocsiból, és kérte a mellette ülő barátnőjét, hogy vegye elő a papírokat. Ahogy a rendőr a kocsi bal oldalán hátrament a gumikat ellenőrizni, váratlanul dördült el a fegyver. A 29 éves rendőr és a 21 éves fiú akkor kapott halálos lövéseket. “Golyózápor volt” – mondta az édesapa.

A gépkocsit vezető férfi barátnője a lövésektől beszakadó szélvédő üvegszilánkjai miatt sérült meg, a hátul ülő fiatalemberből pedig tudomása szerint több lövedéket is kioperáltak – tette hozzá.

A barátok sokkot kaptak

N. Ádám öccse azt mondta: szintén ott volt Balatonudvardiban, de a lövések idején a nyaralóban tartózkodott, és csak az után ment a tragédia színhelyére, hogy őt is felhívták. A történtekről a kocsiban ülő barátai, rokonai sem tudtak semmit mondani, mert sokkot kaptak.

A rendőr azonnal, a fiatalember néhány percen belül, barátja karjaiban halt meg az Alsóörsön szerdára virradóra történt lövöldözés áldozatai közül – értesült az MTI a mentőszolgálathoz közel álló forrásból. A neve elhallgatását kérő nyilatkozó azt mondta: a 29 éves főtörzsőrmester fejlövést kapott és azonnal életét vesztette, az autóban ülő 21 éves főiskolai hallgatót pedig mellkason találta egy lövedék. Mire a mentők a helyszínre értek, már ő sem élt, barátja karjaiban halt meg a támadást követő néhány percen belül.

A lövöldözésnek a veszprémi kórházba szállított 25 éves sérültje feltehetően nem célzott lövéstől, hanem valószínűleg egy gellert kapott lövedéktől, vagy lövedékektől sebesült meg, létfontosságú szervei azonban nem sérültek.

Az autóban ülők közül mindenkit, de különösen a haldokló barátját szorongató fiatalembert viselték meg a történtek. Ő még a helyszínen nyugtató injekciót kapott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik