Belföld

Folytatja Orbán a minisztériumok meglátogatását

Szerdán a Külügyminisztériumba, jövő héten pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba, a nemzeti fejlesztési, valamint a belügyi tárcához látogat a kormányfő.

Folytatódik Orbán Viktor minisztériumlátogatása: szerdán a Külügyminisztériumban tájékozódik a kormányfő, jövő héten pedig a Nemzeti Erőforrás Minisztériumba, a nemzeti fejlesztési, valamint a belügyi tárcához látogat – tudta meg az MTI több forrásból.

Kedden a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) járt a miniszterelnök, ahol elsősorban a tárcát érintő törvényalkotási tervekről volt szó. A múlt héten Orbán Viktor végiglátogatja az összes szaktárcát, és személyesen, egyenként egyeztet az elkövetkező négy év feladatairól az államtitkárokkal. Vele tart Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, és a találkozókon mindig jelen van az adott miniszter is.

Elsőként – hétfőn – a Nemzetgazdasági Minisztériumban járt a miniszterelnök, ahol a tárca felépítéséről, stratégiai céljairól, valamint a következő félévben a minisztérium és a kormány előtt álló feladatokról tartott megbeszélést a vezetőkkel.

Az MTI úgy tudja, az egyeztetésen gyakorlatilag minden, a tárcát érintő téma szóba került. Az államtitkárok mindegyike elmondta, hogy a maga területén mivel foglalkozik, és ismertette terveit a következő négy évre.

Az MTI-nek név nélkül nyilatkozó minisztériumi források arról számoltak be, hogy jó hangulatú, az ország közép és hosszú távú kérdéseivel is foglalkozó megbeszélések voltak. “Kicsit olyan volt, mint Felcsút, csak ez már komolyabb, velősebb” – utaltak vissza a tavaly ősszel Orbán Viktor felcsúti házában zajló képviselő-jelölti meghallgatásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik