Belföld

Navracsics szerint a humor miatt fontos a völgy

A humor az egyik legfontosabb közösségképző tényező - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szombaton Nagyvázsonyban, a Művészetek Völgye helyi rendezvénysorozatának megnyitóján.

Közhely azt mondani, hogy a humor komoly dolog, ám valóban így van, s miközben nevetünk, közösséggé is formálódunk – tette hozzá. Ahhoz pedig, hogy közösség legyünk, fontos, hogy humorunk is legyen – „mi, akik együtt nevetünk, egy közösség vagyunk, s a nevetés közösségi élményünkké válik”.

A miniszterelnök-helyettes a megnyitó ünnepség mintegy 200 résztvevője előtt arra utalt szavaival, hogy a Művészetek Völgye kiemelt programja Nagyvázsonyban a Duma Színház tagjainak egyhetes szereplése, illetőleg a Showder Klub „Stand Up” sztárjainak minden esti fellépése.
Navracsics szerint a humor miatt fontos a völgy 1

A Művészetek Völgye és azon belül Nagyvázsonyban a Duma Színház fellépése nagyon fontos funkciót teljesít; eljuttat bennünket a közösségiséghez, a közösség összefogásához – hangsúlyozta a kormánypárti politikus. Minden évben pénzhiánnyal küzd ugyan a rendezvénysorozat, de összefogással mégiscsak sikerül megtartani a rendezvényeket.

S ha egy közösség meg akarja mutatni, hogy milyen kincsei, értékei vannak, akkor az azt jelenti, hogy az a közösség büszke magára – fogalmazott Navracsics Tibor.

“Ha egy falu, térség, tájegység és nemzet büszke magára, s ha hisz abban, hogy szép és jó dolgai vannak, és hisz abban, hogy okos és nemes hagyományai vannak, akkor azt a nemzetet, térséget, falut és közösséget már nem lehet elpusztítani”.
Gondoljunk csak bele a történelembe, hogy hány nemzet, tájegység, falu és közösség pusztult el – akár napjainkban is -, s a közösségek elveszése valahol ott kezdődött, hogy egy idő után elveszítették a saját önazonosság-tudatukat, az identitásukat, a közösségi létüket – mondta.

Végül azt kívánta, hogy a Művészetek Völgye rendezvényei is olyan emlékek legyenek majd, amelyek közösséget képeznek; erősítik a közösséget az itt lakók számára, de közösséget jelentenek azoknak is, akik az ország más vidékeiről érkeztek ide.

Ezt követően átadta a helyi civil szervezetek által alapított Nagyvázsony Jó Hírnevéért díjat Tál Zoltánné nyugdíjas pedagógusnak és Csebi Pogány Péternek, a helyi német kisebbségi önkormányzat elnökének.

Szombaton nyitották meg a régi iskolában a Horváth Balázs-emlékszobát. Az Antall-kormány egykori belügyminiszterének ugyanis kedvelt települése volt Nagyvázsony, s haláláig országgyűlési képviselője is volt az itteni lakosoknak.

Délután reneszánsz vigasságokat és lovagi tornát rendeztek, illetve vásári komédiát nézhettek meg a jelenlévők, 20 órára pedig a Dumavölgy, humorvár című műsorra várják az érdeklődőket a vázsonyi várszínpadnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik