Belföld

Orbán együttműködést sürgetett a „pénzfüggöny” ellen

Közép-Európa megújulását emelte ki Orbán Viktor a visegrádi országok kormányfőinek keddi budapesti csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón. A miniszterelnök közép-európai együttműködést szorgalmazott, hogy a vasfüggönyt ne váltsa fel „pénzfüggöny”, ugyanakkor elmondta azt is, a magyar diplomáciától a kétoldalú konfliktusok miatt most nem várható el, hogy e kooperáció motorja legyen.

Orbán Viktor szlovák, cseh és lengyel kollégáját, Iveta Radicovát, Petr Necast és Donald Tuskot látja vendégül kedden az Országházban.

A lengyel miniszterelnök 2007-es választási sikerére utalva Orbán Viktor úgy fogalmazott: a varsói expressz idén megérkezett Budapestre, látogatást tett Pozsonyban, és Prágát sem hagyta érintés nélkül. Ez számára azt jelenti, hogy Közép-Európa megújult, Közép-Európában az emberek komoly változásokat akarnak – mondta.

A kormányfő szerint ma komoly igény van Közép-Európában a közép-európai együttműködés rendszerének felépítésére.

Orbán Viktor azt mondta, ma a napnál világosabb: „ha nem akarjuk, hogy a vasfüggönyt pénzfüggöny váltsa fel (…), akkor a közép-európai államoknak együtt kell egymással működniük”.

Ha lesz Közép-Európában erőteljes gazdasági növekedés, és az minél erőteljesebb, annál inkább lesz versenyképes az Európai Unió a nemzetközi gazdasági térben – hangsúlyozta.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a találkozó alkalma ahhoz kapcsolódik, hogy véget ért a magyar V4-elnökség, és kezdődik a szlovák. Tájékoztatása szerint a megbeszélésen a magyar résztvevők beszámoltak az elmúlt egy év eredményeiről, így a dél-európai térség euroatlanti integrációjának segítéséről, a keleti partnerség fejlesztéséről, a közép-európai romastratégia megalkotásáról, valamint az energiabiztonság növeléséért tett lépésekről, és megállapították, hogy az egyéves magyar elnökséget sikerrel zárták. A szlovák miniszterelnök pedig bemutatta országának a következő évre kidolgozott visegrádi programját.

Orbán Viktor a közép-európai együttműködést firtató kérdésre azt mondta, „ha együtt akarunk működni egymással, akkor ahhoz kellő alázat szükséges”. Vannak időszakok, amikor nincsenek kétoldalú konfliktusok, és vannak, amikor vannak. Most éppen van – mutatott rá. „A magyar diplomáciától most nem az várható el, hogy első számú motorja (…) legyen ennek az együttműködésnek, hanem ezeknek a vitáknak a tudomásulvétele mellett, kellő alázattal, a nemzeti érdekeit képviselve, részese maradjon ennek a közép-európai együttműködésnek” – közölte.

Hozzátette, reméli, hogy az energetikában és az észak-déli transznacionális kapcsolatokban – így például a közlekedésben – eljutnak abba a szakaszba, amikor konkrét, látható eredménye is lesz a közép-európai együttműködésnek.

Korábbi információk szerint délután Orbán Viktor szlovák és cseh kollégájával folytat majd kétoldalú megbeszélést. Az Iveta Radicovával folytatott találkozó az első alkalom lehet a vitás kérdések rendezésére az új budapesti és az új pozsonyi kabinet között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik