Belföld

Hol nyomtassuk ki a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát?

Több tízmillió forintba kerülhet a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának kinyomtatása és bekereteztetése. A kifüggesztés csak a kormányépületekben, a központi államigazgatási szervek területi és helyi szerveinél, valamint a honvédségi középületekben kötelező, itt mindenképpen be kell ruházni nyomtatásba keretezésbe. Kerestük a legolcsóbb megoldást.

A kormányhatározat rendelkezése szerint 50X70 centiméteres méretben kell kinyomtatni a nyilatkozatot és „a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni”.

Ipari nyomdagéppel a legolcsóbb

Kórházakban, hivatalokban, vagy akár iskolákban is kihelyezhető a nyilatkozat, ha az adott intézmény testülete úgy dönt. A határozatban foglaltak teljesítése azonban nem is olyan egyszerű dolog. Az 50X70-es méret, azaz B/2 ugyanis nem nyomtathat átlagos irodai készülékekkel, melyek általában maximum 30X42-es, A/3-as méretig képesek dolgozni.

A megrendelés áradatra úgy tűnik a nyomdák is felkészültek, elég csupán a nyilatkozat nevét beírva a google-be máris több nyomtatási ajánlatot dob ki a kereső. A puskasfoto.hu ajánlata az előírásoknak megfelelően nyomtatva és bekeretezve 6000 forint. A Poster Shop honlapján 3640 forintba kerülne egy darab nyilatkozat nyomtatása. A kaposvári Vörös Design-nál a nyomdai munka 2100 forintba kerülne, keretezéssel együtt pedig 6-8 ezer forintból jönne ki a nyilatkozat méltó állapotban.

A képnyomtatásra a legolcsóbb ajánlatot a Print Works&Press-nél kaptuk, ott 2000 forintért vállalnák el a nyilatkozat darabjának nyomtatását, ám itt nem végeznek keretezést. Nagy példányszámban viszont az ár csökkenne, mert ebben az esetben ipari nyomdagéppel kellene a nyomtatást végezni, amely tíz perc alatt több mint 100 darab nyilatkozatot is képes lenne kinyomtatni. Érdemes lehet tehát a központi államigazgatási szerveknek összefognia és közösen leadni a rendelést, mert ebben az esetben jelentős összeget tudnának spórolni.

Aranykeret, vagy klasszikus?

A keretezést már nehezebb olcsón megoldani. A kepkeretbolt.hu honlapján az alapváltozat 6535 forintból megoldható. Ha azonban szeretnénk kiemelni a nyilatkozatot aranyozással, akkor 7245 forintot kell erre áldoznunk. A klasszikus keretmegoldással 8000 forintért rendelhetjük meg a nyilatkozat keretezését.

Érdemes lehet tehát a kombinált megoldást választani és a nyomtatást, keretezést egy cégnél intézni, így akár 6-8 ezer forintból megoldható egy NER nyilatkozat elkészítése. Bár elhelyezkedéstől és mérettől is függ, de azért épületenként érdemes legalább 2-3 nyilatkozatot gyártatni, hogy a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyek mindegyikén szerepeljen egy.

A kormány a közvetlenül alá tartozó intézmények kötelezésén túl kéréssel fordult a köztársasági elnökhöz, az Országgyűlés elnökéhez, az Alkotmánybíróság elnökéhez, a Legfelsőbb bíróság elnökéhez, az Állami Számvevőszék elnökéhez, a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez, a bíróságok elnökeihez, az ügyészségek vezetőihez, a helyi és kisebbségi önkormányzatok vezetőihez, valamint az országgyűlési biztosokhoz, hogy gondoskodjanak a nyilatkozat megfelelő kihelyezéséről.

A köztársasági elnök, a bíróságok és az Alkotmánybíróság épületében egyelőre nem fogunk találkozni a nyilatkozattal, ugyanis az említett szervezetek visszautasították annak kifüggesztését. A többiek még nem döntöttek a kihelyezésről, de több önkormányzat jelezte, hogy náluk megfelelő helyen látható lesz a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata.

A Miniszterelnökségnél érdeklődésünkre, írtak –e ki beszerzési pályázatot a nyilatkozat nyomtatására a központi közigazgatási épületek és közintézmények számára, melyből finanszírozni lehetne az előállítás költségeit, nem tudtak válaszolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik