Belföld

Balsai szerint az összes jelölt alkalmas

Valamennyi alkotmánybíró-jelöltet támogatta az alkotmányügyi bizottság.

A testület fideszes elnöke a bizottsági meghallgatás után közölte: a meghallgatás meggyőzte, hogy egyik jelölttel szemben sem merülhet fel sem alkalmassági aggály, sem valamely feltétel hiányának a veszélye.

Stumpf István alkalmasságáról Balsai István úgy vélte, az ellenzék nem a jelölt alkalmasságát, hanem a törvényes feltételek hiányát kérte számon, de Stumpf 25 éves szakmai munkásságot “mutatott ki”. A bizottság kétharmados kormánypárti többsége mind a nyolc jelöltet támogatta.

Az ellenzéki képviselők ugyanakkor jelöltenként változóan és egymástól is eltérően szavaztak. A szocialisták többnyire tartózkodtak, de ellenezték a Jobbik által jelölt Zétényi Zsoltot és a Fidesz által jelölt Stumpf Istvánt, miközben támogatták saját jelöltjüket, Mészár Rózát.

Leginkább Stumpf István osztotta meg az alkotmányügyi bizottságot: 18 igen mellett 8 nem szavazatot kapott. A bizottság egyhangú támogatását egyik jelölt sem nyerte el.

A csütörtöki plenáris ülésen mindegyik jelöltre lehet majd szavazni, de csak az a szavazócédula lesz érvényes, amelyen egy vagy két személyt jelölnek meg. Az a két jelölt lesz az Alkotmánybíróság tagja, aki kétharmados támogatást kapott az Országgyűléstől. Erre a legnagyobb esélye a két fideszes jelöltnek, Bihari Mihálynak és Stumpf Istvánnak van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik