Belföld

Az IMF és az EU elismerik az új kormány eredményeit

A kormány folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel - közölte Matolcsy György.

A nemzetgazdasági miniszter ezt közleményben tudatta miután az Európai Bizottságés az IMF munkatársai lefolytatták a Magyarország számára nyújtott pénzügyi segítségnyújtás ötödik felülvizsgálatát július 6. és 17. között. Matolcsy György szerint a magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott tárgyalásai során őszintén és nyíltan feltárta az első félévi elhibázott költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat.

A nemzetgazdasági miniszter szerint az IMF és az EU szakemberei mindezek alapján elismeréssel méltatták az új kormánynak “a korábbi hibák kiigazítása érdekében tett tekintélyes lépéseit, amelyek a bankadó, a végkielégítéseket terhelő különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás bevezetésével növelték az állam bevételeit, a 120 milliárd forintos minisztériumi zárolásokkal és a közpénzekkel való takarékos bánásmód betartatását szolgáló költségvetési felügyelők kiküldésével pedig jelentősen csökkentették az állami kiadásokat”. Ezek az intézkedések jelentősen csökkentik a költségvetés hiányát – tette hozzá Matolcsy György.

A közlemény szerint “a nemzeti ügyek kormánya folytatja a strukturális reformok politikáját a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken” – megemlítve az adórendszert, az egészségügyet és a közösségi közlekedést is. A kormány elkötelezett aziránt, hogy Magyarország minél előbb Közép-Európa legversenyképesebb, legmegbízhatóbb és legkiszámíthatóbb országa legyen – közölte a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik