Belföld

Illés Zoltán lebontatná az épületeket a mélyvízi medrekben

Elfogadhatatlannak, felháborítónak és döbbenetesnek nevezte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, hogy Miskolc és Felsőzsolca határában, a Sajó nagyvízi medrében a júniusi pusztító árvíz után egyes cégek továbbra is építkezni akarnak, és erre engedélyük is van.

A politikus erről ma este beszélt Felsőzsolcán, egy lakossági fórumon, mintegy másfélszáz ember előtt. Illés Zoltán nem hagyott kétséget afelől, hogy meneszti az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét, miként korábban az országos főfelügyelőség vezetőjét is menesztette.

Úgy fogalmazott: személyi konzekvenciája lesz annak, hogy az engedélyt az építkezésre a társaság megkapta.
A beruházótól ugyanakkor önmérsékletet kér, vagyis azt, hogy állítsák le maguktól az építkezést, ellenkező esetben a miskolci önkormányzat építésügyi hatóságához fordul, és elvárja, hogy vonja vissza az engedélyt. Ha pedig ezt nem teszi meg, akkor jogi lépéseket helyezett kilátásba az államtitkár.

Illés Zoltán két törvényjavaslat beterjesztésére készül.
Az egyik szerint ha a folyók árvízi nagymedrében felépül egy ipari vagy kereskedelmi létesítmény, akkor kötelező biztosítást kötniük az ezeket működtető cégeknek. A javaslat szerint ez a biztosítás volna az alapja bármilyen árvízi kár kifizetésének.
Ha így nem éri meg a vállalkozásoknak, akkor csukjanak be – hangoztatta az államtitkár.

A másik javaslata az, hogy egy 2006-os kormányrendeletből töröljék azt a passzust, amely arról szól, hogy az önkormányzat saját hatáskörében, saját rendezési tervében kiadhat építési engedélyt ilyen létesítményekre – mondta.

Most vizsgálják a szakemberek annak jogi lehetőségét, hogy miképp lehetne lebontatni azokat az áruházakat, ingatlanokat, amelyek nagyvízi mederbe épültek. „Hiába mondja azt a beruházó, hogy megkapta az engedélyt, jogszerűen járt el, kezdeményezem az illetékes önkormányzatnál az építkezési és használatbavételi engedély visszavonását (…), a végső cél ezen létesítmények lebontása, és nemcsak Felsőzsolcán, hanem mindenütt, ahol nagyvízi mederben építkeztek” – tette hozzá.
A fórumon felszólalt mások mellett Káli Sándor, Miskolc polgármestere is – aki felsőzsolcai lakosként maga is szenvedő alanya az árvíznek -, és elmondta: miután az önkormányzatot törvény kötelezi arra, hogy ha a beruházónak minden engedélye megvan, ki kell adni az építkezési engedélyt, tehát a törvényen kell változtatni.

A 7000 lakosú Felsőzsolcán az árvíz miatt több mint 180 ház dőlt össze, a 2200 ingatlan közül legalább 1800 megsérült. Sokak szerint az árvíz azért volt ilyen pusztító, mert a Sajó nagyvízi medrében bevásárlóközpontok épültek, valamint az M30-as autópálya lehajtója nem az eredeti tervek szerint készült el, és a víz ezek miatt a települést árasztotta el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.