Belföld

Vádat emeltek a rektor ellen

Befejezték a nyomozást és vádat emeltek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) munkatársa Sz. János és két társa, D. László és Cs. István ellen befolyással üzérkedés bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Az NNI a nyomozás iratait kedden vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek. Szabó Jánost, az egyetem rektorát még februárban helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság, befolyással való üzérkedés gyanúja miatt.

Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya több helyen – köztük a ZMNE rektori helyiségeiben – tartott házkutatást. Dejcző László, a DHL Freight ügyvezető igazgatója is február óta volt előzetes letartóztatásban. A gyanú szerint a német DHL magyar leányvállalatának vezetőit kereste meg a ZMNE rektora azzal, hogy a cég futárai fegyver- és drogkereskedelembe keveredtek, ő azonban – ellenszolgáltatás fejében – a kapcsolatai révén el tudja simítani az ügyet.

Az előzetes letartóztatásukat júniusban megszüntették, a rektor és Dejcző László ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik