Belföld

Navracsics: 95 %, hogy nem Orbán váltja Schmittet

A miniszter nem lát olyan sebet, amely miatt a kormányzat elvérezhetne.

A közigazgatási miniszter 95 százalékig biztos abban, hogy Schmitt Pált nem Orbán Viktor váltja majd a köztársasági elnöki székben. Navracics Tibor a Heti Válasznak adott interjúban azt is cáfolta, hogy lefutott meccs volt Schmitt Pál jelölése az államfői posztra.

Mint mondta: több név is forgott a frakcióban, a végleges döntés akkor született meg, amikor kikristályosodott, hogy Schmitt Pált nemcsak a Fidesz-, hanem a KDNP-frakció is elfogadja.

A miniszter egyelőre nem lát olyan halálos sebet, ami miatt a kormányzat elvérezhetne. Ha lesznek problémák, azok várhatóan később jelentkeznek majd. Nagy gond lenne, ha már most ilyesmivel kellene szembesülnie – tette hozzá.

A politikus ezúttal azért bírálta az MSZP-t, mert szerinte nem vicces a mások által vallott értékeket gúny tárgyává tenni, márpedig a szocialisták ezt tették a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata kifüggesztését karikírozó törvényjavaslatukkal.

Mi akármilyen keményen támadtuk az MSZP-t, egyre ügyeltünk: az általuk vallott értékeket soha nem gúnyoltuk ki – jelentette ki navracsics Tibor a Heti Válasznak adott interjújában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik