Belföld

Tarlóst javasolja Budapest élére a Fidesz-választmány

Ellenszavazat nélkül támogatták azt, hogy Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője legyen a párt főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választáson.

Kósa Lajos tájékoztatása szerint a megyei jogú városok polgármesterjelöltjeiről a végső döntést a Fidesz országos választmányának elnöksége hozza meg a jövő hét folyamán. Ugyanakkor – mint fogalmazott – szinte mindegyik megyei jogú város polgármesterjelöltjével kapcsolatban egyetértés van. A korábban kérdéses települések közül példaként említette, hogy Nyíregyházán Kovács Ferencet javasolják, Miskolcon pedig Kriza Ákost.

Kósa Lajos megismételte, a legnagyobb tétje az önkormányzati választásnak az, hogy Budapesten végre “le lehet-e váltani azt a kurzust, amit a fővárosban képviselnek a gyurcsányizmus szerves folytatásaként”. A Fidesz jelöltje az, aki a biztos, gyökeres változást ígéri – mondta. Hangsúlyozta, a kompromisszumkeresés nem jelentheti a kiegyezést a “Hagyó-Horváth nevekkel fémjelzett”, jelenlegi fővárosi többséggel.

A Fidesz budapesti választmánya június végén döntött arról, hogy Tarlós Istvánt javasolja főpolgármester-jelöltnek, aki a sajtótájékoztatón azt mondta: úgy érzi magát, mint a világbajnoki döntőn az esélyesebb csapat: “elbizakodottság nincs, optimizmus van”. Szerinte az együttműködés az ellenzékkel általában kívánatos, de “hogy ez milyen formában és milyen struktúrában valósulhat meg, ezt a választások eredménye dönti el”. Koalíciós kérdéseket nem érdemes addig feszegetni, amíg a közgyűlés összetétele nem ismert – tette hozzá.

A Fővárosi Közgyűlés majdani összetételét firtató felvetésre Tarlós István úgy reagált: reméli, hogy minél jobban szerepelnek a választáson, és minél nagyobb létszámban lesznek jelen a testületben. Mint mondta, bármilyen olyan eredménnyel elégedett lenne, amely alapján Budapest irányításában meghatározó szerepet játszhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik