Belföld

Rogán visszavonta a különadós módosítóját

Helyette a költségvetési bizottság fog benyújtani egy hasonló javaslatot, amivel megúszhatják a Fidesz-közeli biztosítók.

Rogán Antal visszavonja azt a javaslatát, amely megmentené a bankadótól a 2007 júniusa után indult biztosítókat, köztük a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannóniát – tudta meg az Index hírportál; a kormány ugyanakkor a költségvetési bizottságon keresztül beadott egy lényegében ugyanezen célt szolgáló újabb módosító javaslatot.

A péntek hajnalban megjelent cikk szerint Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a lapnak azt mondta: ő sem tudta, hogy javaslata ennyire szűk kört érint. Az Index azt írta: “Rogán Antal azután döntött úgy, hogy visszavonja a törvénytervezethez benyújtott módosító javaslatát, miután kiderült: azok főként néhány Fidesz-barát tulajdonosi hátterűnek tartott biztosítónak kedveznének”.

Az egyik érintett társaság a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., amelynek egyik alapítója Járai Zsigmond, Orbán Viktor korábbi pénzügyminisztere, de az alapítók között van Martonyi János volt és jelenlegi külügyminiszter is. Jól járna a módosítással a Wáberer György nevéhez köthető Wabard Biztosító Zrt., márpedig Wáberer szintén nem áll messze a Fidesztől – írta az internetes lap.

Rogán Antal egy másik indítványt is benyújtott a biztosítókra kirótt különadóval kapcsolatban, ennek sorsáról azonban még nem döntött. Ez a biztosítók által fizetendő adó vetítési alapját módosította volna úgy, hogy az egyszeri díjas életbiztosítások és az eseti díjak befizetése után csak 10 százalékos díjbevételt kellene elszámolni. Ez – az Index piaci forrásai szerint – mások mellett szintén jól jött volna a CIG Pannóniának, miután díjbevételeinek nagyjából fele származik egyszeri és eseti díjakból.

Az Index azt írta: a kormány – formálisan a számvevőszéki és költségvetési bizottságon keresztül – Rogánnal párhuzamosan beadott egy egészen hasonló tartalmú módosítót a törvényjavaslathoz. Ebben egyetlen javaslatba foglalva szerepel a két módosító. A fideszes politikus az Indexnek azt mondta, azt várhatóan meg is szavazza majd a parlament.

A hírportál azt írta: ezzel “úgy hozza helyzetbe a Fidesz-barátnak mondott biztosítókat, hogy közben a versenytársakat is sakkban tartja”. Hozzáteszik: azzal ugyanis, hogy a Rogán Antal által beadott két javaslat kis változtatással egy újabb, de egyetlen átfogó módosító javaslatba került, azok együtt mehetnek át majd a döntéshozáson. Ha a biztosítók szeretnék, hogy a parlament a vetítési alapra vonatkozó szabályozást így fogadja el, bele kell törődniük a másodikba is, ami versenyelőnyhöz juttatna egy jól körvonalazható tulajdonosi kört.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik