Amíg Sólyom László mandátuma tart, a Köztársasági Elnöki Hivatalban nem függesztik ki a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatot; a feladat a következő államfőre marad – közölte a hivatal.
A pénteken kihirdetett, szombaton hatályba lépett kormányhatározat azt mondja ki, hogy jól látható helyen ki kell helyezni a nyilatkozatot a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei által feladatuk ellátása során használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel.
A határozatban – tiszteletben tartva az államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvét – a kormány felkéri a köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, az országgyűlési biztosokat, az Állami Számvevőszék elnökét, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a helyi és kisebbségi önkormányzatok választott testületeinek vezetőit, a bíróságok elnökeit és az ügyészségek vezetőit, hogy az általuk feladatuk ellátása során használt középületekben gondoskodjanak a nyilatkozat megfelelő kihelyezéséről.