Belföld

Petőfi Attila – Csizner Zoltán

Nemzeti Nyomozó Iroda, igazgató

Petőfi Attila – Csizner Zoltán 1

Az NNI eddigi vezetője, Petőfi Attila, az ORFK bűnügyi főigazgatója lett, a NNI élére az eddigi helyettes, Csizner Zoltán került. Dr. Petőfi Attila rendőrezredes 1986 óta teljesít szolgálatot a Rendőrség állományában.

Kezdetben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon különböző beosztásokban dolgozott, majd 2004-től a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság igazgató-helyettese lett. Ezzel egy időben aktívan részt vett a Nemzeti Nyomozó Iroda kialakításával kapcsolatos szervezési és koordinációs feladatok végrehajtásában, melynek eredményeként 2004-ben kinevezték az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Nemzeti Nyomozó Iroda igazgató-helyettesének.

Ezt követően az Iroda műveleti igazgató-helyettesének, majd 2006-ban az Iroda Általános és Gazdasági Szervek állományába igazgató-helyettes (általános) beosztásba. A Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatójának 2007-ben nevezték ki. Jogi egyetemen és Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diplomával rendelkezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik