Belföld

Kilenc-tizenöt fős testület javasolhat alkotmánybírókat

A bizottságban a képviselőcsoportok legalább egy-egy tagjának helyet kell kapnia.

Az Alkotmánybíróság tagjaira nyolctagú jelölőbizottság helyett az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjai által jelölt, legalább kilenc és legfeljebb tizenöt képviselőből álló testület tesz javaslatot – döntött a parlament hétfőn ismét a Sólyom László köztársasági elnök által visszaküldött törvényekről. A bizottságban a képviselőcsoportok legalább egy-egy tagjának helyet kell kapnia úgy, hogy a frakciók közötti létszámarányokat is figyelembe veszik – rögzíti a fideszes kezdeményezés új változata, amelyet hosszas vita után 259 igen szavazattal, 87 nem ellenében fogadott el a Ház.

A törvényjavaslathoz kapcsolódó alkotmánymódosítást 261 igen szavazattal, 90 nem ellenében fogadták el. Mindkét esetben igennel voksoltak a fideszes és kereszténydemokrata politikusok, nemmel az ellenzéki frakciók képviselői.

Az eredeti, a fideszes Mátrai Márta által jegyzett indítványt azután módosította a kormánytöbbség, hogy Sólyom László köztársasági elnök a törvényjavaslatot és a kapcsolódó alkotmánymódosítást nem írta alá és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik