Belföld

Több város is lemondta a tűzijátékot

A vidéki településeken már sikeres a Facebookon indult akció, a kormány még vár a döntéssel.

Az ország több településén nem vagy valószínűleg nem lesz tűzijáték augusztus 20-án, az erre fordítható pénzt inkább az árvízkárosultaknak ajánlják fel. Például Miskolc és Győr már döntött, Pécs pedig fontolgatja az ünnepség lemondását.

Debrecenben egyelőre kivárnak: itt a fővárosi döntéstől teszik függővé, hogy megrendezik-e a tűzijátékot. A hajdú-bihari megyeszékhely legutóbbi ülésén egyébként arról döntött, hogy kétmillió forint támogatást nyújt a helyreállításhoz a Borsod megyei Edelénynek.

Nyíregyházán lesz tűzijáték, a költsége egymillió forint. Csabai Lászlóné polgármester a Független Hírügynökségnek elmondta: nyíregyházi tűzoltók, vízügyi szakemberek, az önkormányzati cégek munkatársai Edelényben és Szikszón is segítettek a védekezésben, adományok is érkeztek Nyíregyházáról az árvíz sújtotta településekre. A közelmúltban 70 edelényi gyerekek látott vendégül néhány napra Nyíregyháza.

Mint ismeretes, a Facebook közösségi oldalon civilek indítottak mozgalmat azért, hogy az árvízkárosultakra költsék a tűzijáték árát. A portálon már több mint 160 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez. A hírek szerint a kormány is megfontolja, hogy legyen-e tűzijáték a fővárosban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik