Konszenzusos jelölt esetén kész visszaléptetni Horváth Csabát a budapesti MSZP. A Népszava információi szerint szűk körben, mások mellett Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter neve is szóba került főpolgármester-jelöltként.
A lap pénteki számában azt írta: az LMP már bejelentette, önálló jelöltet akar állítani. Mint írták, néhányan tudni vélik, hogy Jávor Benedeket, a fenntartható fejlődés bizottsága elnökét kívánja indítani a posztért a párt.
A Népszava szerint a szocialisták állítólag azt mondják, ha az LMP elzárkózik, nincs értelme új jelöltet keresni, mert az vélhetően nem tudja legyőzni Tarlós Istvánt. Ebben az esetben Horváth marad a jelölt.
A lap azt írta: a politikus amúgy végigcsinálja a kampányt, hiszen az MSZP fővárosi listáját mindenképpen ő vezeti.
A fővárosi szocialisták küldöttgyűlése pénteken Horváth Csabát a szervezet elnökévé választja – írta a Népszava, amely arról is írt, hogy akadnak, akik szerint a politikust így kárpótolják az esetleges visszalépésért.
A lap egyúttal interjút közöl Burány Sándorral, a fővárosi szervezet távozó elnökével, ebben a politikus azt mondta: senki nem kérte, hogy álljon félre, saját bevallása szerint két évvel ezelőtt, amikor újrajelölték, tudta, hogy legközelebb már nem indul a posztért.