Belföld

Sólyom „vétóját” kéri az MSZP

Mesterházy levelében azt írja az államfőnek: ne írja alá az Ab tagjainak jelöléséről szóló törvénymódosítást.

Alkotmányossági aggályokra hivatkozva Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője képviselőcsoportja nevében arra kéri Sólyom László államfőt, hogy ne írja alá, és ne hirdesse ki az alkotmánynak és az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvénynek a hétfőn elfogadott módosítását, amellyel a Ház változtatott az Ab tagjainak eddigi jelölési rendszerén.

A parlament hétfői döntése értelmében – fideszes kezdeményezésre – nyolctagú jelölőbizottság tehet javaslatot az Ab tagjaira, a testület, “igazodva a választópolgárok akaratából létrejött parlamenti arányokhoz, biztosítja a politikai egyeztetések lefolytatásának megfelelő kereteit”.

Mesterházy Attila a köztársasági elnöknek küldött szerdai levelében – amelyet az MTI-hez is eljuttattak – felidézte: húsz éve gyakorlat, hogy az alkotmánybírák személyére az országgyűlési frakciók egy-egy tagjából álló jelölőbizottság tesz javaslatot. Az 1990 óta hatályos szabályozásnak éppen az az értelme, hogy az alkotmánybírák megválasztásakor a kormányoldal kétharmados többség mellett is együttműködésre kényszerül – írja.

A politikus közölte: “az MSZP frakciója nem tartja az alkotmány szellemével összeegyeztethetőnek, hogy a Fidesz-KDNP az aktuális parlamenti többségéhez igazítja az alkotmánybírák jelölésének kereteit, szakítva az eddig bevált gyakorlattal, szűkítve ezzel a parlamenti ellenzék mozgásterét”.

A szocialisták elfogadhatatlannak tartják azt a módosítást is, amely az új alkotmány koncepciójához, vagyis az előkészíéshez kapcsolódó négyötödös többségre vonatkozó garanciális szabályt törli el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik