Belföld

Orbán: senkit nem hagyunk az út szélén

A kormány segítséget fog adni a veszély elhárításához és az emberhez méltó élet feltételeinek újbóli megteremtéséhez.

A kormány minden segítséget meg fog adni az árvízi veszély elhárításához – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a parlamentben, ahol a kormány 29 pontos akciótervének ismertetése előtt először az árvízi védekezésről tájékoztatta a képviselőket. A kormányfő napirend előtt azt mondta, minden korábbi ismeretüket meghaladó magas vízállás alakult ki Észak-Magyarországon, hat megyében kellett elrendelni veszélyhelyzetet.

Hozzátette: sokan kényszerültek otthonaik elhagyására. A kormány minden segítséget meg fog adni a veszély elhárításához és az emberhez méltó élet feltételeinek újbóli megteremtéséhez. “Senkit sem hagyunk az út szélén” – fogalmazott.

A miniszterelnök köszönetet mondott a helyi polgármestereknek, a vízügynél, a rendőrségnél dolgozóknak, a hadsereg katonáinak is. Elmondta, hogy a kormány a büntetés-végrehajtás területéről is rendelt ki embereket a védekezéshez, részben a fogvatartottak őrzőit, részben pedig azokat, akik enyhébb súlyú bűncselekményeket követtek el. Kijelentette: senki sem szökött meg a rabok közül, sőt elől jártak a munkában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik