Lendvai Ildikó szombati közleményében azt írta, hogy az eredmény szempontjából mindegy, hogy a Fidesz eddigi felelőtlen nyilatkozatai milyen okból születtek. “Akár ostobaságból, akár önös gazdasági vagy politikai spekulációk miatt tették, amit tettek, kijelentéseikkel majdnem a szakadékba döntötték a forintot, a Magyarország iránti, sokak áldozata árán visszaszerzett bizalmat” – fűzte hozzá.
Az MSZP elnöke Varga Mihály szombati megállapításait úgy értékelte: ki kellett mondani, hogy a Fidesz eddigi nyilatkozatai “nem voltak szerencsések”. “Nincs államcsőd”, ha csak a Fidesz elő nem idézi – mutatott rá Lendvai Ildikó, és idézte Varga Mihályt, aki kijelentette, hogy “a magyar gazdaság helyzete konszolidált”. Szemben az eddigi rágalmakkal “a hiány tartható” – tette hozzá a pártelnök.
A Miniszterelnökség államtitkára szombaton ismertette a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését. Arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, Varga Mihály azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia.