A korrupció visszafogása csak kiterjedt társadalmi összefogással lehetséges – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök a korrupcióról szóló budapesti konferencián. Figyelmet, párbeszédet, beleszólást szeretnénk a most kezdődő kormányzati munkába a korrupció témájának megvitatásával – mondta megnyitó beszédében az elnök, aki az általa életre hívott Bölcsek Tanácsa javaslatai alapján „frontális támadást” javasolt a társadalomban „mélyen gyökerező” korrupció ellen.
„Elhatározás kérdése, hogy valóban elkötelezi-e magát a kormányzat amellett, hogy kímélet nélkül nekimegy-e a korrupciónak” – jelentette ki. Sólyom László egyetértően szólt a május 14-én megalakult új Országgyűlés szimbolikus értékű törvényeiről, és hangsúlyozta, hogy a korrupció területén „hasonló huszárroham szükséges, példákat kell statuálni”. Szerinte ezen a téren „a pártatlanság lesz a vízválasztó, hogy új korszak van-e”.
