Belföld

Orbán ma ismét Kötcsére megy beszédet mondani

Egy nappal beiktatása után mond beszédet a kormányfő a Kötcsei Találkozón.

Ma tartják a hetedik kötcsei találkozót, ahol fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjai értékelik az elmúlt húsz, illetve nyolc esztendőt, és tanácskoznak elkövetkező kormányzati ciklus teendőiről.

Idén Új kezdet címmel rendezik meg a találkozót a Polgári Magyarországért Alapítvány, a Hermina Szalon, a Belvárosi Polgári Szalon, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Barankovics István Alapítvány szervezésében.

Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: idén azért nem szeptemberben tartják a találkozót, mert a rendezvény mindig politikai évnyitó szokott lenni a nyári szünet után, most azonban nem lesz nyári szünet.

A találkozón előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök, Tellér Gyula szociológus, Lánczi András politológus és Granasztói György. Felszólal Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviselője, aki arról beszél majd, hogy németországi szemmel hogyan néz ki a nagyarányú választási győzelem.

Mint emlékezetes, Orbán Viktor egy korábbi kötcsei beszéde, a választási kampány része lett a közelmúltban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik