A miniszterelnök-jelölt a kormányprogram parlamenti vitájában elhangzottakra reagálva, az Országgyűlésben úgy fogalmazott: „sok millió magyar ember vállán állunk, akiket munkánkkal szerényen és alázattal kell szolgálnunk”. Bizakodásra ad okot, hogy minden frakció talált a kormányprogram valamit, amit támogatni tud. A vita most lezárul, és mostantól a munka élvez elsőbbséget – mondta Orbán Viktor.
„A hivatalba készülő kormány követi a világ eseményeit” – mondta. Ezzel a kétkedőket próbálta biztosítani afelől, hogy lesz koncepciózus külpolitika. Orbán „megdicsérte” Kovács Lászlót, és a volt miniszter megnyugtatására elmondta: nem terveznek szorosabb kapcsolatot Venezuelával és Észak-Koreával, amikor Amerikai és Ázsiai kapcsolatokról beszélnek általánosságban.
„Nincsenek konkrét intézkedések a kormányprogramban” – összegezte a kormányprogramot kritizálók egyik leggyakoribb kifogását a leendő kormányfő. „Ha minden konkrétum szerepelne a programban, most kellett volna lefolytatni a következő négy év legfontosabb vitáit” – válaszolt Orbán, aki szerint a célok kitűzése a leglényegesebb, az azokhoz vezető útról szól majd a következő időszak.
Volt-e forradalom – ez volt a másik legfőbb kérdés, amelyben ellenvélemények hangzottak el – vélte Orbán, aki szerint demokráciában is lehetséges mély, tartós változás, van alkotmányos forradalom. Úgy vélte, az ellenvélemények ez ügyben „osztályharcos történelemfelfogást” tükröznek.
A mintegy 20 perces, a kormányprogram vitájában elhangzott felvetésekre adott kormányfőjelölti válasz urán az Országgyűlés 261 igen szavazattal, 107 nem ellenében Orbán Viktort miniszterelnökké választotta és elfogadta a kormányprogramot. 18 képviselő nem szavazott.
Az FN.hu élő közvetítést ad az eseményekről.
