Belföld

Az Országházban verte át áldozatait a csaló házaspár

A parlament egyik dohányzójában csaltak ki pénzt vállalkozóktól Vitányi Iván, szocialista politikus névrokonai.

Vitányi Iván szocialista politikus nevével visszaélve csalt ki pénzt vállalkozóktól egy vele névrokonságból álló házaspár – írja a Bors. Az esetről szóló hír ebben a formában nem is lenne meglepő, csakhogy kiderült: az állítólagos bűncselekményeket nem közönséges helyen, hanem az Országházban követték el.

A lap szerint a nyomozás során kiderült, hogy a házaspár áldozatait a Parlament egyik dohányzó helyiségébe invitálta, mondván: az a dolgozószobájuk. A fehér, bőr ülőgarnitúra és a számítógépek tökéletesen megtévesztették a mit sem sejtő kuncsaftokat, akik problémás ügyeiket akarták elintéztetni a fontos embereknek tűnő csalókkal. A párnak korábban volt állandó parlamenti belépője, így később könnyedén szereztek maguknak és áldozataiknak napi belépési engedélyt. Az asszonyt most befolyással üzérkedéssel és csalással vádolják – írja az újság.

A Bors megkereste Vitányi Ivánt is, de ő csak annyit nyilatkozott: nem ismeri az ügy részleteit, és amennyiben bűncselekmény történt, azt a hatóságoknak kell felderíteni.

A kép illusztráció!

Ajánlott link:

Vitányi névrokona csalt a Parlamentben (Bors Online)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik